Táj

Egy festő sokszor foglalkozik olyan gondolatokkal, melyek túlmutatnak az észlelés mindennapokban megszokott, többnyire végesnek gondolt határain- kirándul. Vágyképei, intuíciói, emelkedett, ihletett lelkiállapotai mindenkinek vannak. A Művészet abban áll, hogy e megfoghatatlan jelenségek életét- a Magasabbat- nagyon is megfogható anyagba ágyazza. Mint egy magot elülteti az önmagában tehetetlen táptalajba, mely ekképp hordozója, ruhája lesz annak.E művelet törvényszerűségeket mutat meg, mozgást, életet hoz létre. Ilyen tevékenység eredménye a festészet több ezer éves élő orgánuma is.Az amit természetesnek hívunk, mely a földön tájak ésszel felfoghatatlan változatosságát szüli  az a Kozmosz ihletettsége. Nem véletlen, hogy a természet alkotásai sokszor tükrözik vissza vágyaink vidékét határtalan tetszésünket és talán áhitatot is keltve: egy forrásból táplálkozunk.A táj magától érthetődő kifejeződése leki életünknek. Aggodalmak, tépelődések hullámvölgyeiből kijutva időnként kristályos hegyilevegő felszabadító üdesége csap meg minket. Intuíciónk mint alázubogó patakok oldják fel kilátástalan letargiánkat. Egy.egy magaslatra érve napsütötte panorámaként tárulnak elénk a zord útvesztők.A legrejtettebb szurdokokban is áthatolva, a szirtek csöndes magányában egyszer talán megpillanthatjuk a kimeríthetetlen forrást is.

Horváth Krisztián 2001.

Leave a Reply