Valóságosabban. Ez a címe a SENSARIA csoport és az általuk meghívott művészek március
6-án Hódmezővásárhelyen nyíló tárlatának. A SENSARIA csoportról Sturcz János már írt a Műértő
hasábjain (2003. november: Konceptualitáson átszűrt festészet), mint radikális neokonzervatív
festészeti irányzatról. A csoport magját a 90-es évek körül végzett harminc körüli festők alkotják. Nem
szükség szülte, ad hoc összefogás, hanem majd évtizedes művészbarátságok alakítottak ki olyan
légkört, amelyben természetes a mélyebb összetartozás külső, nevesített megerősítése. Számos páros
és csoportos kiállítást szerveztek már az egyetemi évek során. Filp Csaba és Kondor Attila az Óbudai
Társaskör Galériában 1997-ben és 1999-ben állítottak ki együtt enteriőr, illetve csendélet és akt
témában. Horváth Krisztián és László Dániel 1997-ben Egerben. László Dániel és Kovács Lehel 2001-
ben a Fióka Artban tájkép témában állított ki, 2001 – Vác: Primavera című kiállítás: Filp Csaba,
László Dániel, Mészáros Szabolcs, Lőrincz Tamás, a kiállítást Kondor Attila nyitotta meg. 2003 – Vác,
Görög Templom, Hortus Conclusus című kiállítás (László, Horváth, Kondor, Kovács).
A festészeti tradícióhoz való újszerű viszonyuk lényegét tekintve nem külső és formai, hanem
a létszemléleti kapcsolatfelvételt kivánja megteremteni a festészeti hagyománnyal. A realimus a
közege és nem esszenciája ennek az útnak. A tradíció eredetileg a latin tradere (átadni) szóból
származik. Úgy tűnhet mivel megszakadt az a klasszikus mester és tanítvány közötti lánc, ami
bármilyen tradíció lényegét alkotja, ezért lehetetlen ahhoz hitelesen kapcsolódni. De ne feledkezzünk
meg arról, amit Hamvas Béla szavával láthatatlan történetnek nevezhetünk, ebben a szellemben,
valószínűleg hinniük kell abban, hogyha a mű elkészült, akár be is gyújthatnak vele, mert egy
biztosabb helyen örökre megmarad. Vagyis a művészettel szellemi állapotokat kell realizálni, amelyek
megvalósulva már függetlenek a feltételektől. Egy láthatatlan művészettörténet gondolatát a csoport
neve is sugallja. Tiziano műhelyét hívták Sensariának, amit így fordíthatunk: friss levegő. Miért friss,
miért új az, ami koncepciózusan a festészeti tradícióhoz kapcsolódik? Sturcz János azt írta, hogy a
„nagy elődök intellektuális és spirituális teljességét megcélozva” dolgoznak a csoport tagjai. Tehát
nem valami avítt és ódivatú felélesztéséről van szó, hanem már elveszettnek és elfeledettnek hitt
hajlam és képesség: a festészethez kapcsolódó elmélyültség és szemlélődő koncentráció újra
megszerzéséért vívott küzdelemről. Valószínűleg a feladat már-már heroikus nehézsége teszi vonzóvá
fiatal festők és szobrászok számára a festészeti hagyomány fonalának felvételét.
A törekvés hitelességét talán igazolja a tény, hogy náluk fiatalabb, frissen, vagy még nem
végzett művészek is kapcsolódnak a SENSARIÁhoz. Itt érdemes megemlíteni a különböző saját
szervezésű művésztelepeket. Szerepet vállaltak 1997-ben induló és ma is működő Élesdi Művésztelep
létrehozásában. Kecskeméten a 2001-es évtől kezdve minden évben egy hónapot lent dolgoznak. 2000-
től a Gyermelyen működő Szépchenyi művésztelepen is közreműködnek. 2003-ban Hódmezővásárhely
Megyei Jogú város hívta meg a csoportot a város alkotóházába. Ezután kérték fel a SENSARIA
csoportot a mostani márciusi kiállítás megszervezésére, az Alföld Galéria felújitott öt kiállítótermébe,
amelyre a tagokon kívül a csoporthoz kapcsolódó művészeket is meghívtak.